Hello Manó!

Én „Dugó” vagyok (Fekete Tamás és volt taszári Turul pilóta).

 A kirepüléssel egyébként minden rendben volt.

Túlságosan is rendben, mert a sok szimulátor (és ezalatt, a jó minőségű szimulátort kell érteni) és pár UTI után nem volt nehéz megcsinálni az első egyedüli repülést. A háttér támogatás és az időjárás is összejött erre a napra, ami nagymértékben segítette, hogy könnyebben vegyük a kirepülés amúgy izgalommal teli eseményét.

A gépről csak annyit, hogyha nem zavartuk meg a repülésben azzal a kis botkormánnyal a műszerfal előtt, akkor mindent csinált magától. Komolyra fordítva a szót, ez tényleg egy 4. generációs masina, ami nagyon "emberbarát" és maximálisan megad minden információt a pilóta számára, amire az adott feladat során szüksége lehet. Ezek mellett sok mindent levesz a pilóta válláról (pl.: korlátozások, túlterhelésben, sebességben), ami megint megkönnyíti a repülést. Ami új volt a számunkra az, hogy a display-eken kiválasztható menük rengetegéből ki tudjuk választani az adott feladathoz szükséges információkat. Ez gyakorlással, a szimulátor sűrű használatával és nem utolsó sorban a tapasztalt svéd oktató pilóták hozzáértő segítségével könnyen elsajátítható lesz a 14 hónap folyamán.

Hát röviden ennyi, remélem a képek megfelelnek, üdvözlünk mindenkit innen a "Vikingek földjéről":

                     Dugó és a Többiek!

Ezúton kívánok Kellemes Húsvéti Ünnepeket és sikeres leszállásokat a Svédországban feladatukat teljesítő pilótáinknak:

Zoltán Gyula (Manó).